PRO TERRA ALAPÍTVÁNY

KÖVESSEN BENNÜNKET:

MŰVÉSZETEK HETE, 2016

Egész-hetes nyári foglalkozás
Művészetek Hete 
a Pro Terra Alapítványnál
2016. július 11. és július 15. között

Tenger Ágnes, 6 éves

Székely Hanna, 12 éves

Tenger Balázs, 8 éves

Zsigmond Panna, 12 éves

Ambrus Szende, 12 éves

Bege Ildikó, 12 éves

Székely Anna, 11 éves

Biró Kata, 11 éves

Fehér Dorottya, 8 éves

Bezsnei Anita, 8 éves

TAKARÉKOSKODJ A VÍZZEL ÉS FORRÁSAINK FELTÁRÁSA, 2016 - RAJZ ÉS POSZTER PÁLYÁZAT

Utolsó módosítás: 2016-05-09



PÁLYÁZATI FELHÍVÁS!
TAKARÉKOSKODJ A VÍZZEL ÉS FORRÁSAINK FELTÁRÁSA
két tárgykörben

I. Rajzpályázat 7-12 éveseknek, egyéni és/vagy csoportos benevezéssel
II. Poszterpályázat 13-19 éveseknek, egy munkának legfeljebb három szerzője lehet

A pályázati program célja: Idén, - 2016-ban - január elején a városunkban és a környező falvakon is nehézség adódott a vízellátással, volt olyan utca, ahol három napig egyáltalán nem volt vezetékes víz, ezért pánikszerű hangulat alakult ki a lakosság körében. Pályázatunkkal azt szeretnénk elérni, hogy a gyerekek és fiatalok legyenek tudatos vízfogyasztók, illetve rajzaikkal és posztereikkel hívják fel a gyergyói medence fogyasztóinak figyelmét, hogy néhány apró lépés, szokás bevezetése a hétköznapok során akár több köbméter viz megtakarításhoz is hozzájárulhat.

Fontos: Kizárólag a Gyergyó-medencében élő diákok vehetnek részt! Kérjük az alkotások hátoldalára feltüntetni:  az alkotás címét, a pályázó nevét, életkorát, évfolyamát, az iskola nevét, postacímét, e-mail címét stb. Az olvashatatlan vagy adatokat nem tartalmazó pályaműveket nem áll módunkban elbírálni, a határidő után érkezett pályamunkákat sem fogadjuk el!

Felhívás I.
Rajzpályázat 7-12 éveseknek, egyéni és/vagy csoportos benevezéssel

Korcsoportok:7-9 év, 10-12 év
Technika: kötetlen
Méretek:  Min. A4.,  Max A2.

Díjazás és nyeremények: A legjobb 80 pályamunka az alkotók feltüntetésével kikerülnek a www.proterraalapitvany.org  oldalra, valamint a 30 legkiemelkedőbb alkotásból kiállítást rendezünk. A kategóriák győztesei I., II., III., díjasok kreatív hobby termékjutalomban részesülnek, csoportos pályázás esetén (max. 3 fő) a jutalom a létszám függvényében növekszik. A jutalomcsomag értéke 40 lej/fő.
A pályaművek felhasználása: a pályázók pályázatuk beküldésével hozzájárulnak ahhoz, hogy azt a Kiíró, valamint a Támogató a későbbiekben ellenszolgáltatás nélkül digitális vagy nyomtatott formában közzétegye az alkotó feltüntetésével.

Felhívás II.
Poszterpályázat 13-19 éveseknek, egy munkának legfeljebb három szerzője lehet

Korosztály: 13-15 év, 16-19 év

Méretek: min.A2, max A1
Anyag: karton, duplex karton, vagy jó minőségű papír 200-400 gr.
Technika: kötetlen, kézzel készített vagy digitális, színes vagy fekete-fehér. (A szöveges tartalom minimum 75% legyen, képi tartalom max. 25%, ábrák, grafikonok, stb.,) A poszternek legyen tudományos jellege, megfogalmazott üzenete! A hivatkozásokat tüntessétek fel a poszter hátoldalán, hogy melyik könyvből, mely internetes oldalról inspirálódtatok.

Díjazás és nyeremények: A legjobb 20 pályamunka az alkotók feltüntetésével kikerülnek a www.proterraalapitvany.org oldalra, valamint a 10 legkiemelkedőbb alkotásból kiállítást rendezünk. A kategóriák győztesei I, II, III díjasok alkotáshoz szükséges eszközöket kapnak jutalmul, csoportos pályázás esetén (max. 3 fő) a jutalom a létszám függvényében növekszik. A jutalomcsomag értéke 40 lej/fő. 
A pályaművek felhasználása: a pályázók pályázatuk beküldésével hozzájárulnak ahhoz, hogy azt a Kiíró, valamint a Támogató a későbbiekben ellenszolgáltatás nélkül digitális vagy nyomtatott formában közzétegye az alkotó feltüntetésével.
_______________________________________________

Pályázati határidő mindkét felhívásra: 2016. június 6.
Zsűri: tanárokból és szakemberekből álló zsűri értékeli majd a beérkezett munkákat.

Pályázat leadásának helye:
Kérjük, a pályázati anyagokat az alábbi címre juttassák el postai úton, vagy személyesen behozva a Gyermekek Házához (Tanulók Házához), hétfő, kedd, csütörtök, péntek 14.00 és 18.00 óra között.
Postacím: 535500, Gyergyószentmiklós. Gyilkos-tó út 17. Szám, Hargita megye

Pályázati program szervező: Pro Terra Alapítvány
Partner: Gyermekek Háza Gyergyószentmiklós, Gyermekek Háza Csíkszereda
Támogató: Polgár-Társ Alapítvány
Kapcsolattartó személy: Szőcs Zsuzsánna
E-mail: proterra96/kukac/yahoo.com
Tel: 0744 138 720

KARITATÍV ALKOTÁS CSILLÁÉRT, 2016


Az itt látható termékek megvásárlásával hozzájárulhattok Ferenczi Csilla műtétének anyagi támogatásához, gyógyulásához! Március 15.-én a Művelődési Ház előterében, 17:00 órától tetszőleges áron/adományért fogjuk kínálni minden olyan egyedi, kézzel készített tárgyat, dekorációt amit erre a célra készítettünk!

Várunk Nagy Szeretettel!
Gyertek!
Csilláért!





A Pro Terra Alapítvány 2015-ös évértékelő beszámolója

Több új tevékenységet, programot szerveztünk:

Tavaly előrelépést jelentett a júniusban megszervezett Ironikus/Szatirikus Fogyasztói Társadalom vs. Boldogság című művészeti programunk, melyre fiatal művészeket hívtunk meg. A résztvevők a székely fogyasztói társadalomról fogalmazták meg véleményüket anim-gifek formájában. Másik két sikeres programunk az Öko-design környezetvédelmi projekt, mely több műhelyfoglalkozáson keresztül zajlott felnőttek részére, illetve az Élményhatás-Csapatépítő élménypedagógiai programunk, amelyen két osztályközösség vett részt. Előbbinél a környezettudatos gondolkodás kialakítása volt a cél, míg utóbbinál a csapattá válás, a közös élmények megtapasztalása és az önismereti úton való elindulás.

Amire nagyobb igény van, és több alkalommal kérik is a Gyergyó-székiek, azok a felnőtt foglalkozások, a közösségépítő kézműves táborok, az élménypedagógiai, csapatépítő programok több osztályközösség számára és a pedagógus képzés.  Idén ezekre kívánunk nagyobb hangsúlyt fektetni.

Új kapcsolatok

Új partnerkapcsolatok alakultak ki, a már meglévők mellett, tavaly  a Gyergyószentmiklós Városi Könyvtárral, a Gyergyószentmiklósi Cukorbetegek  Egyesületével  és a Hargita Megyei  Ifjúsági és Gyerek Cukorbetegek Egyesületével sikerült együttműködnünk több alkalommal is. Ezeknek a kapcsolatoknak azért is örülünk, mert vannak olyan közös programok, amelyekkel egymást tudjuk segíteni, ki-ki saját erőforrásait használva hozzá tud járulni az adott program sikeresebb előmeneteléhez.

Egyéni támogatók jelentkeztek

Látva eredményeinket és aktív hozzáállásunkat tavaly több egyéni támogató jelentkezett, mint az az előtti években.  Fonalat, papírokat, gyapjút és hasonló, a kézművességhez használatos eszközöket adományoztak nekünk. Mi köszönettel fogadunk minden támogatást, idén leginkább gombokra, fonalakra, fa lapokra és papírra lesz szükségünk nagy mennyiségben.

A székhely hiány nehézségeket okozott ebben az évben is

A székhely hiánya folyamatos dilemmát jelent, hiszen nincs egy saját termünk, ahol szabadon tevékenykedhetnénk,  úgy érzem  van, amit az évek során az alapítvány fel tud mutatni, mégsem sikerül egy helyet, egy termet szerezni, ami legalább akkora, hogy tíz-tizenkét személy elférne benne. Erre van a legnagyobb szükségünk évek óta.






KÉRJÜK AJÁNLJA FEL IDÉN IS SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓJA 2%-ÁT A PRO TERRA ALAPÍTVÁNYNAK


Segítség a dokumentum használatában:
1. kattintson a képre vagy ide
2. a dokumentum megnyitása után, a nyomtatáshoz nyomjon CTRL+P-gombot
3. a dokumentum kinyomtatása után, kérjük töltse ki a nyomtatványt
4. a dokumentum kitöltése után kérjük adja le a helyi pénzügyi hivatalba vagy juttassa el azt munkatársunk valamelyikének


ABOUT US:

Our aim:

Pro Terra Foundation's goal is to produce programs which contribute to the development of the personality, through creative activities that highlight the ego.

What we do:

We organize everyday creative activities that bring fulfillment and have a positive impact on personality development, so we strive ]o create the conditions necessary for discovering the pleasure of artistic creation,as early as possible,in the lives of children and teenagers. Our activities cover several domains,  currently including art, crafts, environmental protection, health education and self knowledge.

Our long-term projects:

Comprehensive discovery of creative activities. An introduction to and training on various arts and crafts. Creation of eco-design programs to protect the environment and provide health education, loading to the development of ecological thinking, which  in turn seeds change it life style, and stimulates people to become active in these fields.

Discovery and nurturing of people gifted in arts and crafts. Team-building. Self-knowledge techniques, introduction to games, preparing a realistic self-image, the experience of the beneficial effects of group activities. Learning about our culture and preservation of our traditions.

Our foundation's activity covers five main fields:

1. Creative activity: during the year in workshops and in summer creative camps.
2. Exhibitions, applications, advertising and competition organization.
3. Personality development, community-building through experimental educational programs.
4. Discovery and nurturing of people gifted in arts and crafts.
5. Organization of life style improvement programs addressing environmental protection, eco-design and health education, achieved through trips, suggestions and information.

Short description of our results until now: 
(principal activities)

Our foundation has been playing an active part in the cultural life of the Gheorgheni area since 2011. In 2013 we participated under the name EX LIBRIS in an International Fine Arts Competition,  in which over one hundred participants from in-country and abroad took part. We received I, II, III awards for two categories of artists: children and adults; we also framed and exhibited the best thirty art creations. 
Details and photos here.

Since 2012, every summer, we organize the Community Building Craft Summer Camp,  an event that is awaited with enthusiasm each time. Every year, artists from abroad attend the camp too, which brings diversity to the program of these artistic meetings. Our main purpose is to encourage  participants to love art and craft creation, and to share their work techniques.
Details and photos here.

We have organized three times, in 2013, 2014 and 2015 educational team-building programs for children and teenagers as part of the Adventure Effect Integrated Methods for Pupils. The main purposes of these programs are team-building, experience-sharing and seeding self-knowledge.
Details and photos here.

Since 2012, we have been organizing environmental protection and health education programs. Seeing the interest that adults and children showed for the programs, we decided to run regularly activities around the subjects. The Eco-Design program is composed of several smaller sub-programs during which participants learn how to create decorative accessories from waste materials,  make modern textiles for home decoration from old cloths, and moke scarves from wool.
Details and photos here.

In 2015, we organized the artistic, Ironic/Satire  program called Consumer Society versus Happiness, for which we invited young artists. The participants described Szekler consumer society and expressed their opinion about it in animated GIF graphic files.
Details and the GIFs can be found here.

DESPRE NOI:

Scopul nostru:

Intenția Fundației Pro Terra este de a asigura programe care să contribuie la dezvoltarea personalității, care, prin intermediul unor activități creative să pună în evidență EU-ul.

Ne angajăm:

Ne angajăm ca activitățile creative, cotidiene, efectuate cu plăcere, să aibă un efect pozitiv asupra dezvoltării personalității, de aceea ne străduim să oferim condiții pentru descoperirea bucuriei de-a crea cât mai devreme în viața copiilor și tinerilor. Având în vedere că activitățile noastre ating mai multe domenii, menționăm că în momentul prezent ele pot fi artistice, artizanale, de protecția mediului, de educație sanitară și de auto-cunoaștere.

Proiectele noastre pe termen lung:

Descoperirea comprehensivă a activităților creative. Prezentarea și exersarea diferitelor tehnici artistice și artizanale. Crearea de programe de eco-design pentru protecția mediului și educație sanitară, care se vor ocupa în primul rând de dezvoltarea unei gândiri ecologice, care va duce la formarea unui stil de viață mai sănătos, și mai târziu, vor motiva persoanele spre a activa în aceste domenii. Identificarea și sprijinirea talentelor în domeniul artei și artizanatului. Team-building. Metode de autocunoaștere, prezentarea de jocuri, pregătirea în alcătuirea unei imagini reale de sine, experiența efectului pozitiv al activităților colective. Cunoașterea culturii noastre și păstrarea tradițiilor noastre.

Activitatea fundației noastre se desfășoară în cinci domenii principale:

1. Activitate creativă efectivă: în timpul anului prin ateliere , vara prin tabere de creație.
2. Expoziții, aplicații, publicitatea pentru, și organizarea concursurilor.
3. Dezvoltarea personalității, construirea comunității prin programe de pedagogie experimentală.
4. Identificarea și îngrijirea talentelor din domeniul artistic și artizanal.
5. Organizarea de programe de îmbunătățire a stilului de viață, prin protecția mediului, eco-design, și educație sanitară, realizat prin excursii, aplicații și notificări.

Despre rezultatele noastre până în prezent, pe scurt: 
(principalele activități)

Fundația noastră participă activ în viața culturală a bazinului Gheorgheni din 2011: în 2013 am luat parte sub numele EX LIBRIS într-un Concurs Internațional de Artă, la care au participat peste o sută de artiști de acasă și de peste hotare. Am dat premiile I, II și III pentru două categorii de artiști, elevi și adulți, și pe lângă asta, am înrămat și expus cele mai reușite treizeci de creații.
Detalii și fotografii aici.

Din 2012, în fiecare an, vara, organizăm Tabăra de Vară a Meșteșugarilor Comunității, care este așteptată totdeauna cu mult interes. În fiecare an, la tabere participă și artiști din străinătate lucru care ne face să diversificăm din ce în mai mult programul acestor întâlniri artistice. Scopul nostru principal este să-i facem pe participanți să iubească procesul de creație artistică și artizanală și să-și demonstreze tehnica de lucru.
Detalii și fotografii aici.

Am organizat de trei ori, în 2013, 2014 și 2015  în cadrul Școlii Metodelor Integrate ale  Experienței de Impact, programul de educație prin team-building pentru tineri și adolescenți. Scopul principal al acestor programe: construirea unei echipe (team-building), împărtășirea unor experiente și pornirea pe calea cunoașterii de sine. 
Detalii și fotografii aici.

Începând cu anul 2012 am organizat programe de protecția mediului și educație sanitară. Văzând interesul  pe care l-au avut atât adulții cât și copii pentru acest program, am hotărât că vom avea activități în continuu  pe aceste teme. Programul Eco-Design include în sine mai multe programe mai mici prin care participanții au învățat să facă accesorii decorative din deșeuri, să creeze textile moderne pentru locuințe din îmbrăcăminte uzată, să facă șaluri din fire de lână.
Detalii și fotografii aici.

În 2015, am organizat un program artistic, Ironic/Satiric, numit Societatea de Consum versus Fericire, la care am invitat artiști tineri. Participanții au descris societatea de consum secuiască și și-au exprimat opiniile lor despre aceasta în format anim-gif.
Detalii și gif-uri se pot găsi aici.

SZENTMIKLÓSI MINŐSÉG A FERGETEG HAVÁBAN - KÖNYVJELZŐKET AJÁNKÉKOZUNK A MAGYAR KULTÚRA NAPJA ALKALMÁBÓL

 A fergeteg havában úgy gondoltuk, színesítjük a magyar kultúra napját azzal, hogy könyvjelzőkkel ajándékozzuk meg a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár​, a Réz Lámpás Kávéház​ és a Centrál Kávé És Teaház​.
Közel 300 példányra van szükség, így nagy erőkkel alkotunk! Kivitelezésben partner: Tanulók Háza Gyergyószentmiklós​. Kiemelt támogatónk: a Tarka Barka Turi, további támogatóink: a  Hargita Megyei Ifjúsági és Gyerek Cukorbetegek Egyesülete​, a Gyergyószentmiklósi Cukorbetegek Egyesülete, a  Betti Manikűr - a szép körmök otthona​ és a Khalka​.

Köszönet nekik!




NAGYANYÁM, FONTA UNOKÁM TOVÁBBGONDOLTA, II. RÉSZ, 2015

Nagyanyám fonta, unokám továbbgondolta II. rész, “Kötni Menő” kézműves tanfolyam, 2015 - programunkkal szeretnénk a kézi-kötésű technikákat népszerűsíteni Gyergyószéken, fiatalok és fiatal felnőttek körében. A képzés lényege, hogy ismertesse a részvevőkkel, hogy a kézzel való kötés még mindig "menő" lehet és mindez nem csak a nagyanyánk régi módszerét jelenti, hanem adott esetben olcsó, meleg ruhanemű beszerzésének lehetőségét is. Maga a képzés a "Nagyanyám fonta, unokám továbbgondolta" néhány éve elindított programunk sorozatának része, folytatása. Érintett célcsoport: alsó korhatár 13-éves, felső korhatár nélkül. Maga a tevékenység - kézműves képzés - alkalmával megtanítjuk a résztvevőket a kézi kötésre - az alapoktól kezdve a különböző technikák elsajátítására.

A program támogatója: Communitas Alapítvány

ÉLMÉNYHATÁS III. RÉSZ - INTEGRÁLT MÓDSZEREK ISKOLÁSOK SZÁMÁRA, 2015

FELHÍVÁS
az
ÉLMÉNYHATÁS III. RÉSZ - INTEGRÁLT MÓDSZEREK ISKOLÁSOK SZÁMÁRA, 2015 Csapatépítő, élménypedagógiai programra való részvételre

Idén harmadik alkalommal szervezi meg alapítványunk a csapatépítő hétvégét, melyre osztályfőnökök nevezhetik be az osztályközösséget, október 27-ig. Összesen két osztály vehet részt, a nyertesek a motivációs levél alapján lesznek kiválasztva. 

Célcsoport: VI-VII osztály.

Programtervezet

1. csoport: november 6. péntek, 16-20 óra,   november7 . szombat, 10-18 óra
2. csoport: november 13. péntek, 16-20 óra,   november 14. szombat, 10-18 óra

Programon: Önismereti gyakorlatok, jégtörő játékok, csapatépítő-, élménypedagógiai játékok, zeneterápia és művészetterápia lesz.

Étkezés: ebédet biztosítunk a résztvevőknek szombaton.
Foglalkoztatók:
Majla Géza, pszichológus, képződő zeneterapeuta (Csíkszereda)
Kiss Alíz, iskolapszichológus (Gyergyószentmiklós)
Szőcs Zsuzsánna, pszichológus, kézműves (Gyergyószentmiklós)  
    
Helyszín: Tanulók Háza v. Csiky Kert, Gyergyószentmiklós
Részvételi összeg: 8 lej/fő

(katt. a linkre)
Pro Terra Alapítvány,
Gyergyószentmiklós
2015. október 15.

ÖKO-DESIGN PROGRAM II. RÉSZ, 2015 ÖKO-ANYU ÉS ÖKO-APU, ÚJRAHASZNOSÍTÁS, FOGLALKOZÁS FELNŐTTEK SZÁMÁRA


Felnőttek jelentkezését várjuk - e-mailen vagy facebookos üzenetben - az ÖKO-DESIGN programsorozatunk második részére, mely a 2015. július 7. és 2015 augusztus 17. közötti időtartam alatt lesz megtartva.

Program pontok, anyagok újrafelhasználásának lehetőségei szerint és programidőpontok:
2015. július 7. vállfa újrafelhasználásának lehetőségei (2 óra)
2015. július 22. egészségügyi papír (2 óra)
2015. július 27. palack kupakok (2 óra)
2015. augusztus 3. drótok, huzalok, fonalak, gombok (2 óra)
2015. augusztus 5. konzerves doboz (2 óra)
2015. augusztus 17. minikiállítás, az elkészült tárgyakból (2 óra)

E-mail: proterra96/kukac/yahoo.com
Facebook: www.facebook.com/ProTerraFoundation

részlet a pályázati programunkból:
Öko-anyu és Öko-apu, újrahasznosítás, foglalkozás fiatal felnőttek számára: Napjainkban egyre nő az érdeklődés környezetünk állapota iránt illetve az ezzel kapcsolatos jó és helyes irányba megtehető lépések iránt. Ehhez kívánunk segítséget nyújtani az ÖKO-DESIGN programunk sorozatának második részével, az öko-anyu öko-apu programunkkal, ahol ismert hétköznapi haszontalannak vélt tárgyakból fogunk újrahasznosított termékeket készíteni. Elsődleges célunk: a közösség környezetbarát gondolkodásának formálása, kialakítása, hiszen, ha a programban résztvevő kis közösség megtapasztalja a környezetkímélés lehetőségének gyakorlatát, azt tovább tudja adni más közösségeknek is, saját gyerekeiknek az óvodákban, iskolákban, baráti körben stb.

PRO TERRA ÖNKÉNTES KERESTETIK, 2015

Utolsó módosítás: 2015-03-11
Meghirdetés dátuma: 2015. március 11.

ÚJ PRO TERRA ÖNKÉNTES KERESTETIK IDÉN 2015-BEN
Tedd meg Magadért és mutasd meg másoknak is!




Te vagy a megfelelő emberke, ha:

- önműködő, önjáró gépezet vagy :),
- gyergyószéki vagy és Gyergyószentmiklóson élsz,
- pozitívan gondolkodsz magadról és Gyergyószékről,
- jól írsz, azaz szókészleted változatos, kifejező,
- beszélsz románul és angolul (természetesen a magyar mellett),
- egy kicsit otthonosan mozogsz az internet technikában IT-ben.

Mit ajánlunk mi Neked?

- elméleti és gyakorlati tapasztalatokat, ahol kipróbálhatod magad,
- vidám csapatban való munkát,
- lendületet, motiválást,
- ajánlást, mely munkahelyekre pályázva előnyt jelent

Konkrét szakterület, befejezett tanulmányok vagy előzetes tapasztalat nem előfeltétel.

Írj, keress, gyere!

Jelentkezni, motivációs levelet küldeni a proterra96/kukac/yahoo.com e-mail címre lehet.
Jelentkezési határidő: április 3. péntek, éjfél

Pro Terra Alapítvány
Mert alkotni jó!

JELENTKEZZ a Digitális Történetmesélés II. rész, "Az én történetem" 2015-ben tartandó programunkra

Kedves Diákok!

Ezennel második alkalommal hirdetjük meg a tavaly - 2014-ben elindított Digitális Történetmesélés programunkat, 14 és 19 év közötti fiatalok számára, Gyergyószentmiklóson!

Most lehetőség van arra, hogy ingyenesen Te is részt vehess ebben, amelyhez nem kell mást tenned, minthogy kitöltsd  itt lent a jelentkezési lapot.
A videó készítés mellett sok más izgalmas dolgot fogunk tanulni, mint például, digitális kütyükről meg ezek használata, székely-magyar rovásírás alapjait, vagy éppen azok valódi fára való rovását.

Gyere.
Várunk szeretettel,

a
Pro Terra Alapítvány csapata,
Gyergyószentmiklós

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - FARSANGI ÁLARC-KÉSZÍTÉS V, 2015 - A sötét tél és a tavaszi megújulás

Utolsó módosítás: 2015-01-12
A pályázat meghirdetésének dátuma: 2015. január 13.


PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
FARSANGI ÁLARC-KÉSZÍTÉS V, 2015

A sötét tél és a tavaszi megújulás

 5-15 éves gyerekek számára

A Pro Terra Alapítvány és a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ, partnerségben a Gyergyószentmiklós Tanulók Házával idei, 2015-ös évben is farsang alkalmából, farsangi álarc-készítő pályázatot ír ki: “A sötét tél és a tavaszi megújulás” címmel 5-15 éves gyerekek számára.
A pályázat arra keresi a választ, hogy kinek mi jut eszébe a sötét, fagyos, hideg télről és a felmelegedő tavaszról. Olyan maszkokat, álarcokat várunk, amelyek bemutatják a két ellentétes pólust, hangsúlyozva, hogy közeledik a tavasz. A téli hidegéből, nyugalomból lassan olvadni kezd a természet, a vizek, a fák ébredeznek, a nap egyre magasabban jár. Vince napján, január 22-én az újulás győz a tél sötét erői felett, Gyertyaszentelő Boldogasszonykor, február 2-án felébred a föld, Konc király  és Cibere vajda két időszakot, a bőség és a szűkség időszakát jelképezi, míg a farsangi időszak lejártát követően február 24-én megtörik a jég, hiszen a Mátyások ünneplik névnapjukat. Mindezek tudatában készítsétek el alkotásaitokat.

Maximális méret: 40x40 cm.
Technika: kötetlen.
Javasolt alapanyagok: Törekedjetek arra, hogy minél természetesebb alapanyagokat használjatok fel! pl.: szalma, szárított növények, gyümölcsök, magok, dió, bab stb.

Fontos tudnivaló: Az alkotásokra kérünk akasztót helyezni drótból vagy fonalból, a könnyebb felfüggesztés érdekében. A pályamunkák hátára tüntessétek fel: nevetek, életkorotok, telefonszámotok, iskolátok vagy a szakkör nevét, ahová jártok és a helységet, ahol laktok. Más településekről érkező pályázatok mellé, egy A4-es méretű, bélyeggel ellátott válaszborítékot kérünk. Egy pályázótól legtöbb két munkát fogadunk el.

Díjazás: A pályaműveket szakértő zsűri díjazza 5-7, 8-12, 13-15 éves kategóriákban, a kivitelezés esztétikája, az ötletesség és az alkotás üzenete mentén.
A beérkezett munkák február 13-án, pénteken 17 órától a Művelődési Ház előterében lesznek kiállítva és díjazva, melyet fergeteges táncház követ.

Díjak:
10 gyerek: ajándékcsomagokat nyer.
5 pályázó: könyvjutalomban részesül.
30 gyerek: további dicséretet kap.

Leadási határidő: 2014. február 10., kedd, du. 15 óra.

Támogatók: 
Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ, Impresszum 2007 Kft., Tarka Barka Turi, Pro Terra Alapítvány és a Betti Manikűr.

A beküldött pályaműveket nem áll módunkban visszaküldeni!

Pályázatok beküldésének postacíme:


Centrul Cultural Gheorgheni
535500 Gheorgheni, Bulevardul Frăţiei, nr. 9,
jud. Harghita, România

További információk:

Kapcsolattartó személy: Szőcs Zsuzsánna, tel: 0744 138 720, 

Kapcsolattartó személy: Sövér Adél, tel: 0266 361 992, 

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - ESZKÖZTÁMOGATÁSI ÖSZTÖNDÍJ, TEHETSÉGTÁMOGATÁSI PROGRAM, 2014

Utolsó módosítás: 2014-10-12                                                          
A pályázat meghirdetésének dátuma: 2014. augusztus 11.


PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
ESZKÖZTÁMOGATÁSI ÖSZTÖNDÍJ
TEHETSÉGTÁMOGATÁSI PROGRAM
2014

vizuális művészetek terén tehetséges, hátrányos helyzetű tanuló támogatására


A gyergyószentmiklósi PRO TERRA ALAPÍTVÁNY, mint Regisztrált Tehetségpont pályázatot hirdet gyergyószéki lakóhellyel rendelkező felső tagozatos vagy középiskolás tanuló, vizuális művészetek terén tehetséges, hátrányos helyzetű diák támogatására.

I. A pályázat célja: 
A pályázat célja, hogy tárgyi támogatást nyújtson hátrányos helyzetű, a vizuális művészetek terén kiemelkedő teljesítményt nyújtó, a 2014/2015-es tanévben 8 és 11. osztályt közötti tanuló gyergyószéki lakóhellyel rendelkező diák számára.

II. A pályázaton igényelhető támogatás tárgya:
1. 400,00 Ron értékű művészeti tevékenységhez szükséges eszköz (pl. festék, ecset, paletta, pasztell, aquarell, szénszett, rajzgyűjtő mapp,  stb.)

és

2. egy íróasztal, hozzá tartozó székkel.

III. Érintett, támogatásban részesülő tanuló száma:
Egy gyergyószéki származású tanuló, vizuális művészetek terén tehetséges, hátrányos helyzetű diák támogatása.

IV. A pályázók köre:
A pályázatot benyújthatja minden olyan gyergyószéki származású tanuló, aki:
- a 2014/2015-es tanévben 8 és 11 közötti osztályt elvégzett, de nem feltétlenül kell gyergyószéki tanintézményben tanuljon,
- az elmúlt 2 évben a vizuális művészetek valamely területén igazolható eredményt ért el,
- a család anyagi helyzete nem teszi lehetővé a tanuló tehetségének kibontakozását.

V. A pályázat feltételei:
A pályázatot kizárólag olyan a IV. pontban leírt tanuló nyújthatja be, aki megfelel az elvárt követelményeknek.

V.1. A vizuális művészetek valamely területén az elmúlt két évben igazolhatóan tehetségesnek bizonyult. 
Ennek kritériumai az alábbiak valamelyike:
- 2012 és 2014 között elért művészeti pályázatokon vagy kiállításokon való igazolható részvétel, (oklevél, részvételi lap, újságcikk vagy egyéb sajtó-beszámoló).


V.2. Szociálisan hátrányos helyzetű, 
Ennek kritériumai az alábbiak valamelyike:
nagycsaládban él, árva vagy félárva, a szülő egyedülálló, valamelyik szülő regisztrált munkanélküli, szülő tartósan súlyos beteg vagy fogyatékos, illetve egyéb, olyan igazolható családi körülmény, amely miatt a család az átlagosnál rosszabb anyagi körülmények között él, így a pályázó tanuló zavartalan tanulása nem biztosítható.

Figyelem! A pályázat kiírói jogosultak a támogatás megítélése előtt vagy után a megadott adatok helyszínen történő ellenőrzésére, és amennyiben bebizonyosodik, hogy a pályázó vagy iskolája hamis adatokat közölt, a tanuló további pályázásból történő kizárását vonja maga után.

VI. A pályázat benyújtásának végső időpontja: 2015. január 09. péntek, d.u. 18 óra

VII. A pályázat benyújtásának módja: A pályázatok benyújthatók elektronikusan vagy postai úton.

A pályázatok elektronikus úton történő benyújtása esetén a pályázati anyagokat az alábbi e-mail címre küldhetik: proterra96/kukac/yahoo.com

Kérjük az elektronikus levél tárgyát TEHETSÉGTÁMOGATÁS-nak nevezni.

A pályázatok postai úton történő benyújtása esetén a pályázati anyagokat az alábbi címre küldhetik:

Fundatia Pro Terra,
Gheorgheni, 535500
B-dul Lacu Rosu nr. 45/A
Județul Harghita

Kérjük a borítékra a posta cím alá láthatóan feltüntetni: 
TEHETSÉGTÁMOGATÁS

VIII. Eredményhirdetés időpontja: 2015. január 29. d.u. 18:00 óra
Eredményhirdetés az alapítvány web- és facebookos oldalán várható.

IX. Díjátadás időpontja: 2015. január 30.

X. A pályázat formai követelményei:
A pályázatnak az alábbi dokumentumokat kell tartalmaznia:

1. Pályázati adatlap. Letölthető itt: PÁLYÁZATI ADATLAP

2. A 2013/2014-es tanév iskolalátogatási igazolása a befejezett iskolai évfolyam feltüntetésével.

3. A versenyeredményeket igazoló oklevelek, vagy egyéb bizonyító dokumentumok fénymásolata. Kérjük a fénymásolatok minőségére figyelni, hogy minden információ jól látható legyen.

4. Az osztályfőnök vagy a szaktanár vagy az iskola igazgatója által írt jellemzés. A jellemzés részletesen mutassa be a tanuló szociális helyzetét, a tanuló vizuális művészeti tárgyak terén nyújtott teljesítményét, ill. ezen a területen az előző két tanévben (2012/2013-as és 2013/2014-es tanév) elért eredményeit. A jellemzést zárt borítékban szükséges átadni a pályázónak (megkérjük a pedagógust, hogy a diákról szóló jellemzést, zárt borítékban adja át a pályázónak).

5. A pályázó tanuló által írt 2-3 oldalas tanulmányi beszámoló. A tanuló szociális helyzetének bemutatásánál a család egy főre eső jövedelmének feltüntetése kötelező! Ugyanakkor kérjük a jellemzésben minden olyan tényezőre részletesen kitérni, ami a tanuló iskolai előmenetelét hátráltatja. A beszámolónak tartalmaznia kell az adott területen az előző két tanévben (2012/2013-as és 2013/2014-es tanév) elért eredményeit.

6. A pályázó tanuló és a pályázati adatlapban megjelölt hivatalos képviselő (szülő/ gyám) személyazonossági igazolványának fénymásolata. 14 év alatti tanuló esetében születési bizonyítvány fénymásolatát szükséges mellékelni.

A pályázat érvénytelen, elutasítható, illetve formai szempontból hibásnak minősül, ha:
- nem felel meg a pályázati kiírásnak,
- a pályázat során valótlan adatot közöl,
- határidőn túl kerül benyújtásra,
- az adatlap kitöltése hiányos,
- mellékletek hiányoznak,
- a pályázatot kizárólag zárt borítékban fogadjuk el, kivételt ez alól az elektronikus úton való jelentkezés.
                               
A pályázat kiírója:
PRO TERRA ALAPÍTVÁNY

A pályázati támogatást biztosítja:
PRO TERRA ALAPÍTVÁNY, IMPRESSZUM 2007 KFT., TARKA BARKA TURI

ÜGYES KEZEK TÉLEN SEM TÉTLENKEDNEK II, 2014 - PÁLYÁZATI EREDMÉNYEK

Utolsó módosítás: 2014-12-28



ÜGYES KEZEK TÉLEN SEM TÉTLENKEDNEK II, 2014

Kézműves Verseny, Saját Kezűleg Készített Téli Dekorációkkal
PÁLYÁZATI EREDMÉNYEK
ÖSSZEFOGLALÓ

Megszületett a zsűri döntése az ÜGYES KEZEK TÉLEN SEM TÉTLENKEDNEK II, 2014, Kézműves Verseny, Saját Kezűleg Készített Téli Dekorációkkal elnevezésű pályázati kiírásunk eredményeképpen, melyet két kategóriában hirdettünk meg: 

Gyerek korosztály: 8-14 év
és
Felnőtt korosztály: 15-évtől (felső kórhatár nélkül

Íme a pályázati eredmények:

Gyerek korosztály: 8-14 év

I. díj: Szabó Ilka, Székelyudvarhely

II. díj: Dezső Eszter, Gyergyószentmiklós

III. díj: Demeter Gergő, Barót

Felnőtt korosztály: 15-évtől (felső kórhatár nélkül)

I. díj: Nagy Éva, Székelyudvarhely

II. díj: Bálint Beáta, Gyergyószentmiklós

III. díj: Balog-Baricz András, Gyergyóalfalu

A nyereményeket lásd a pályázati kiírás tartalmában, itt.

Köszönjük szépen mindenkinek a pályázaton való részvételét, továbbá azt, hogy ötleteivel, munkájával hozzájárult, ahhoz, hogy más alkotni vágyók is szép és hasznos a téli dekorációkat készíthessenek.

Üdvözlettel,
a Pro Terra Alapítvány csapata

PÁLYÁZATI KIÍRÁS ÜGYES KEZEK TÉLEN SEM TÉTLENKEDNEK II, 2014

Utolsó módosítás: 2014-11-17                                                      
A pályázat meghirdetésének dátuma: 2014. november 17.



PÁLYÁZATI KIÍRÁS
ÜGYES KEZEK TÉLEN SEM TÉTLENKEDNEK II, 2014

Kézműves Verseny, Saját Kezűleg Készített Téli Dekorációkkal


A PRO TERRA ALAPÍTVÁNY dekoráció-készítő online pályázatot hirdet második alkalommal, Ügyes Kezek: Télen sem tétlenkednek, 2014 címmel, melynek lényege, kedvet adni az embereknek arra, hogy készítsenek saját kezűleg ünnepi és téli dekorációkat.

I. A pályázat célja:
Célunk buzdítani a fiatal és idősebb korosztályt, hogy saját kezükkel készítsenek dekorációkat, hogy megtapasztalják a barkácsolás, a kézművesség szépségét, az alkotás örömét.

II. A pályázat tárgya:
Kizárólag kézzel készített karácsonyi és téli dekorációkkal - mint például ajtó-, ablak-, asztali dekorációkkal, karácsonyfára való díszekkel és egyéb ötletes téli dekorációkkal - lehet benevezni, melyet maga a pályázó fotóz le és juttat el e pályázaton való részvételre. Egy személy maximum 2(két) darab dekorációval nevezhet be!

III. A pályázat beadása:
Készíts 2(két) darab fényképet a dekorációdról (egy fénykép a készítés folyamatáról, illetve egy fénykép a végeredményről), és küldd el nekünk a PROTERRA96/KUKAC/YAHOO.COM címre. Kérjük feltüntetni a készítő nevét, életkorát, pontos címét és telefonszámát, illetve levél tárgyaként odaírni: TÉLIDEKÓVERSENY.
A beérkezett dekorációkat, beérkezés sorrendjében feltöltjük a Facebook-oldalunkra.

IV. Határidő: 2014. december 22. hétfő, du. 15 óra

V. Eredményhirdetés ideje és helye: december 27. szombat az alapítvány Facebook-os oldalán!

VI. Értékelés: 
Nyeremények művészeti csomagok, az alábbiak:
A pályázat eredményeként összesen 6 díjat osztunk ki:

Gyerek korosztály: 8-14 év

I. díj: 43 lej
II. díj: 17 lej
II. díj: 12 lej

Felnőtt korosztály: 15 évtől (felső korhatár nélkül):

I. díj: 30 lej
II. díj: 28 lej
III. díj: 16 lej

Fontos tudnivalók:
Minden pályázó, pályázatával hozzájárul ahhoz, hogy ötlete megoszthatóvá váljon, internetes felületen, továbbá ahhoz, hogy azt a későbbiekben felhasználhatóvá váljon mások számára.


Sikeres pályázást kíván,
a Pro Terra Alapítvány csapata!

Hírlevél

Template developed by Confluent Forms LLC; more resources at BlogXpertise